A „RESTARTUP” PROGRAM CÉLJA
A központi közigazgatás létszámleépítéssel érintett személyei részére önálló vállalkozás alapításához, működtetéséhez szükséges ismereti, képesség- és készség kompetenciák fejlesztése azzal a céllal, hogy :
A PROGRAM CÉLCSOPORTJA
A program célcsoportja a kormányzati létszámgazdálkodás új rendjének megvalósításával összefüggő egyes intézkedésekről szóló Korm. határozat alapján érintettek köre. A program a központi közigazgatás létszámintézkedésében érintett azon személyekre fókuszál, akik vállalkozásindítási szándékkal kívánnak visszakerülni a munkaerőpiacra.
A „RESTARTUP” programelem közvetlen célcsoportja azon kormányzati, köztisztviselői létszámleépítéssel érintett személyek, akik
A PROGRAM SZAKMAI MEGVALÓSÍTÁSÁNAK IDEJE
2019. május 15. – 2019. december 31.
A „RESTARTUP” PROGRAM SZAKMAI TARTALMA
A célcsoport szakmai ismereti és vállalkozói attitűd jellemzői alapján a vállalkozóvá válás kialakítása során a célcsoport vonatkozásában kihívásként definiálható:
A projekt célkitűzéseinek elérése, illetve a célcsoport ismert adottságai alapján a szakmai program elemei:
1.Tájékoztató nap
A programra való jelentkezést megelőzően az érdeklődők számára lehetőség van részt venni egy nyílt szakmai előadássorozaton, ahol részletes betekintést kapnak a vállalkozók világába 1 napos tájékoztató keretein belül.
Megismerkedhetnek a vállalkozói lét fogalmával, „mit is jelent vállalkozónak lenni”.
Bemutatásra kerül a képzés tartalma, az egymásra épülő modulok tananyaga, a résztvevők tájékoztatást kapnak a képzés technikai feltételeiről.
2.Vállalkozást indító workshop
A workshop célja, hogy együtt gondolkodva szakemberek útmutatása szerint az érdeklődők megtalálják az önmagukhoz közel álló témát, lehetőséget, egyénileg vagy kisebb csoportokban.
A vállalkozói ismeretek és kompetenciákat fejlesztő képzés előtt, vállalkozásfejlesztő szakértő segítségével, egyénenként feltérképezésre kerülnek a vállalkozási ötletek, megvizsgálva annak életképességét, verseny- és piacképességét. A vállalkozási ötletek kibontása tervezetten csoportonként egy 1 napos workshop formájában valósul meg.
A workshop során felmérésre kerülnek az érintett szakmai kompetenciái és az arra építhető karrier lehetőségek. pl.:egyéni vállalkozóként, melyek azok a lehetőségek, amelyekkel, sikeresek lehetnek.
Téma | Tartalom | Időtartam |
Tájékoztató nap |
|
|
Vállalkozást indító workshop |
|
1 nap |
Önismeret |
|
1 nap |
Marketing |
|
2 nap |
Üzleti tervezés Menedzsment |
|
2 nap |
Vállalkozói önismeret |
|
1 nap |
Digitális képzés |
|
4 nap |
Szakértői szolgáltatások |
|
24 óra/fő |
3.Vállalkozói ismeretek képzés
Az alapvető vállalkozói kompetenciákat és ismereteket nyújtó 6 napos képzés az alábbi egymásra épülő modulokat tartalmazza. A moduláris felépítés elemeit a program 1. Sz. melléklete jeleníti meg.
Önismeret, vállalkozói tulajdonságok, marketing alapok, online marketing eszköztár, értékajánlat, vállalkozás indításához szükséges alapvető pénzügyi-gazdálkodási ismeretek, pénzügyi tervezés, üzleti modellek, stratégiai menedzsment.
A képzés során megszerezhető kompetenciák:
A résztvevők felismerik erősségeiket, érzékenyek lesznek a saját vállalkozásuk, és más működő vállalkozások problémáira, gyenge pontjaira, és alkalmassá válnak e kihívások felismerésére. Képesek lesznek a saját vállalkozói céljaik és küldetésük megfogalmazására, és ennek alapján a szükséges stratégiai partnerekkel történő együttműködés előnyeinek és lehetőségeinek feltérképezésére.
A résztvevők képesek lesznek a különböző üzleti ötleteik, vállalkozásbővítési lehetőségeik értékelésére, kockázataik és versenyelőnyeik elemzésére. Eszközöket kapnak a piackutatás és a versenytárselemzés elvégzéséhez, a vállalkozás marketingjének fejlesztéséhez, és ezeket képesek lesznek a saját vállalkozásuk érdekében hatékonyan alkalmazni. Erősödnek a vállalkozástervezési- és modellezési kompetenciái. Vállalkozásuk hatékony és célorientált menedzselésével kapcsolatos kompetenciákat szereznek, amelyre alapozva képesek lesznek elkészíteni vállalkozásuk fejlesztési stratégiáját. A megszerzett vezetési készségek és ismeretek birtokában a jövőben sikeresebben és hatékonyabban irányítják majd a munkatársaikat és alkalmazottakat, és jobban kihasználják az együttműködésben rejlő előnyöket.
Az egymásra épülő tananyag elsajátítása közben lépésről lépésre előtérbe kerülnek az üzleti terv vonatkozó fejezetei.
A résztvevők, leendő vállalkozók a képzés végén bemutatják üzleti tervüket.
4.Digitális képzés
A kompetenciafejlesztő képzést kiegészítve, a résztvevők 4 napos képzés ideje alatt megismerkedhetnek a ma használatos informatika rendszerek alapjaival, annak érdekében, hogy képesek legyenek eligazodni a digitális világban. A vállalkozás működtetése érdekében a digitális világ biztosította lehetőségeket már nem csak szemlélni, hanem a saját szakmai célkitűzések, piaci pozíció elérése/megerősítése érdekében hatékonyan alkalmazni is kell tudják a résztvevők. A technológia segítségével növelik a hatékonyságot, költséget és bevételt optimalizálnak, átlátható működést érnek el, és ezáltal javítják a versenyképességüket.A résztvevők olyan általános szemléletmódot kapnak, amellyel a rendszerek tervezői és fejlesztői rendelkeznek, így egy új, eddig nem ismert IT rendszerben el fognak tudni igazodni. Az IT rendszerek fejlesztőivel és az eszközök eladóival szót tudnak érteni.
5.Vállalkozásindításhoz kapcsolódó szakértői szolgáltatások
A képzések során elsajátított ismeretek a résztvevőket a vállalkozás indítása, a tevékenységi kör kialakítása és a versenypiaci környezetben történő működés körében segítik eligazodni. A résztvevők számára a program részeként további 12 óra keretidőben különböző szakterületi szakértői tanácsadás igénybe vételét biztosítjuk, melyek a vállalkozások indítását, a vállalkozás működtetését tovább erősítik. Az igénybe vehető szakértői szakterületek: