fbpx Bértámogatások elszámolási és munkajogi vonatkozása | SEED Alapítvány

Bértámogatások elszámolási és munkajogi vonatkozása

Vészhelyzet.info keretében indított Online Vállalkozói Fórum 2020. május 7-ei alkalmának résztvevői a koronavírus világjárvány gazdasági hatásának enyhítését célzó rendelkezések bérelszámolásra és munkajogi helyzetre gyakorolt hatásai kapcsán hallhattak naprakész információkat és tehettek fel kérdéseket a szakértőknek.

A fórum két szakértője ez alkalommal Horesta-Pataki Eszter, a Kulcs-Soft Nyrt. bér-ügyfélszolgálati vezetője és dr. Gömöri Krisztina, az MPK Ügyvédi Társulás partnere volt.

A fórumon vetített prezentáció és a beszélgetés rögzített felvétele itt nézhető meg:

A március közepén kialakult helyzet, nemcsak az embereket, de a jogalkotást is nagy kihívás elé állította. Ennek az a magyarázata, hogy azok a jogszabályok, amelyek szerint a mindennapokban élünk és cselekszünk, békeidőkre íródtak és gyakorlatilag kevésbé, vagy egyáltalán nem voltak felkészülve az olyan helyzetek kezelésére, mint a március 11-ei veszélyhelyzet eredményezett – osztotta meg meglátásait elöljáróban dr. Gömöri Krisztina.

2020. március 18-án jelent meg a 47/2020-as Korm. rendelet (47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet A koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről), amely gyakorlatilag munkajogi szempontból a legjelentősebbnek mondható ebben az időszakban.

A fórum résztvevői ezt követően arról hallhattak, hogy miben áll ennek a Kormány rendeletnek a jelentősége, valamint több gyakorlati példa is elhangzott.

Horesta-Pataki Eszter, a Kulcs-Soft Nyrt. bér-ügyfélszolgálati vezetője elszámolási oldalról megvilágítva mutatta be, hogy mit jelentenek ezek a rendelkezések a gyakorlatban a munkáltatók számára, azaz mennyivel több marad a munkaadó zsebében.

Érintett témák:

  • Kedvezményes adózás
  • Egyéb kedvezmények
  • A munkaszervezésben rejlő lehetőségek (24 havi munkaidőkeret), egyszerűsített foglalkoztatás, fizetés nélküli szabadság, általános adóteher csökkentés a SZÉP kártya vonatkozásában
  • Kompenzáció elszámolása
  • Módosításra került adatszolgáltatások

A szakértőknek ezúton is köszönjük a hasznos információkat és a fórum résztvevők kérdéseire adott válaszokat.