- EN
- HU
A 2019-es pályázat sikere és kedvező fogadtatása, valamint a téma fontossága miatt a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány 2020-ban is meghirdette a „Generációk közötti tudásátadás a szervezetekben – jó gyakorlatok” című pályázatot, melyre 2021. február 28-áig lehet pályázni
A legjobb pályamunkákat beadó szervezetek, vállalkozások elnyerik a „Tudásbarát szervezet 2020” – elismerést.
A tudás hatalom, tartja a mondás, de nem csak az… A tudás versenytényező is! Egyre nagyobb kihívást jelent a generációk együttélése és menedzselése a munkahelyeken, illetve a generációváltás tulajdonosi, vezetői szinteken.
A pályázat kiírásával és a díj átadásával a cél megtalálni és pozitív példaként széles körben bemutatni azon nagyvállalati, valamint kis- és középvállalati jógyakorlatokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy az adott vállalatok, vállalkozások a tudás szervezeten belül tartásának a jelentőségét már felismerték, és megtették az ahhoz vezető lépéseket, fejlesztéseket.
Miért érdemes pályázni? Nem csak a díjjal járó presztízs értéke és a cégről a piacon mutatott pozitív kép miatt lehet fontos, de azért is, mert a pályázatban megfogalmazott kérdések támpontot adnak ahhoz, hogy a szervezet vezetői, munkatársai vethessenek egy pillantást a működésükre, áttekinthessék milyen szinten van jelen a szervezetben a tudásátadás, és ennek révén törekedjenek a tudásátadás szervezett keretek között történő megvalósítására.
A Tudásbarát szervezet 2019 díjban a nagyvállalati kategóriákban az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Legrand Zrt., míg a kis- és középvállalkozások kategóriájában a p2m Consulting Kft. és a Zsiráf Kreatív Ügynökség részesült.
A 2019. évben meghirdetett pályázati kategóriákat kibővítettük a kimondottan agrárágazatban megvalósuló jógyakorlatokkal, így pályázni a következő négy kategóriában lehet:
1.A vállalaton belüli tudásátadás eszközei, folyamata, tudásbrókerek a cégen belül.
a. A tudástranszfer digitális eszközei/E-learning, információmegosztó felületek – „szakosodott” belső kommunikáció
b. A tudástranszfer digitális eszközei/E-learning tudásmegosztó felületetek az agrárágazatokban – „szakosodott” belső kommunikáció
2. Klasszikus generációváltás, illetve szakmák átadása generációk között.
A pályázatra az alábbi linken lehet regisztrálni és megválaszolni a kérdéseket: https://tudasbaratszervezet.ttk.seed.hu/user/register
A regisztrációt követően elküldjük a pályázati anyagot: a pályázat elkészítését segítő kérdéseket, az elbírálás szempontjait, az adatkezelési nyilatkozatot.
A pályázat beküldési határideje: 2021. február 28.