- EN
- HU
Hatalmas érdeklődés mellett, nagy sikerrel lezajlott a Tudatos működés, ösztönző vezetés, növekedés című mikro vállalkozásoknak és alkalmazottaiknak, valamint álláskeresőknek közösen tartott képzésünk Budapesten március 25, 26, 27-én.
A 3 napos tréninget ebben a formában egy sorozat részeként első ízben tartottunk meg. Első két napján a vállalkozók és alkalmazottaik, valamint egyelőre még állástalan, de mikro vállalkozásoknál elhelyezkedni kívánó munkanélküliek közösen tanultak a mikro vállalkozásokról, tervezésről, a foglalkoztatás költségeiről és lehetőségeiről. A harmadik napon az alkalmazottak és a vállalkozók külön csoportban dolgoztak. A képzés fókusza ekkor a munkavállalók csoportjában a munkavégzés hatékonyságának emelésére, a munkavállalók teljesítményének, lojalitásának és motiváltságának növelésére koncentrált. A vállalkozók csoportjában a résztvevők HR ismereteit bővítettük - álláshirdetés, kiválasztás, motiválás, teljesítményértékelés voltak a fő témák. Az interaktív, sok egyéni munkát kívánó, és sokszor a résztvevőket csoportos feladatokkal megmozgató tréning értékelőlapjainak tanúsága szerint a résztvevők összesítve 100%-osra értékelték mindhárom tréner munkáját. A képzés szervezését, hasznosságát, szükségességét is 93-96%-os tetszés indexxel fogadták a résztvevők. Az alkalmazott tréning módszert a résztvevők 94%-os tetszéssel fogadták, mint megfelelő eszközt tudásuk gyarapítására.
Néhány konkrét megjegyzés, válaszok az értékelőlapok „Ami tetszett a tréningen" kérdésére: