Most ebben segítünk azoknak a vállalkozásoknak, akik bemutatkoztak az első SEED-Partnertalálkozón 2013. szeptember 7-én.
Termékek, amelyek ízlelhetőek. Szolgáltatások, amelyekkel elérjük a hagyományos és modern ízeket.
Kikre gondolunk? Pékekre, cukrászokra, kézműves termékkészítőkre, falusi turizmussal foglalkozókra. Délelőtti szekciónk közül az egyik legizgalmasabb része, amely az érzékszerveinkre is hatott. Bemutatjuk Önöknek:
Kerekes Erzsébet, aki a Dobbantó képzésen is részt vett Pite Porta néven indítja el vállalkozását hamarosan. A SEED Partnertalálkozón lehetőséget kapott, hogy tudását süteményein keresztül mutass be a résztvevőknek. Erzsébet szeret kísérletezni az ízekkel és nagyon finoman is süt, ami a képekből is látható.
Puha piték és pitetorták, kerekded kuglófok és egyéb finomságok - a nosztalgia jegyében. Erzsébet küldetése: Jellemzően hazai és őstermelői alapanyagok felhasználásával olyan sütik készítése, amiket jó érzéssel fogyaszthatunk, amikor csak jólesik. Éljen a slow food! Együnk lassan és élvezettel!
Elérhetősége: https://www.facebook.com/Piteporta
Két vállalkozó szellemű nő akik szenvedélyesen élnek és sütnek. De mi az a Rumbaba? Rumbaba: vajban és tojásban gazdag, általában rummal átitatott, jellegzetes formájú, lengyel eredetű francia kelt tészta. Nézzük meg, hogy ki is ők és mit csinálnak. A partnertalálkozón még csak a vállalkozásuk első lépéseit tették meg. Ma már saját weboldalukon hirdetik szolgáltatásaikat, amely nemcsak a süteményekről szól.
Elérhetőségük: http://www.rumbaba.hu
Etelka szintén Dobbantós hallgatónk volt és azóta pályázatot is nyert ahhoz, hogy megvalósítsa álmát és visszatérjen a gyerekkorban érzett ízekhez. "18 éves koromig Illocskán, egy határ menti kis faluban nőttem fel,ahol a szüleim a munkájuk mellett háztáji gazdálkodással foglalkoztak. Az élelmiszereink nagy részét saját magunk termeltük, saját készítésű házi termékeken nőttem fel. Magamba szívtam a zöldségek, gyümölcsök igazi napsütötte illatát, ízét. Több éve keresem a lehetőséget, hogyan tudnánk megvalósítani az álmom. Tavaly vettünk egy házat a szülőfalumban, földeket, ahol zöldséget, gyümölcsöt és takarmányt tudunk termelni. Őshonos magyar baromfikat hoztunk a Gödöllői kisállat génbankból. A vidéki élet megélhetését a tészta készítésére kívánjuk alapozni. Rendeget különféle tészta kapható a kereskedelemben, ezért nekünk valami újat és különlegeset kell gyártani. A mi tésztánk különlegessége, hogy őshonos magyar tyúk tojását használjuk fel, illetve a liszt hagyományos technológiával készül , kiváló alapanyagból, adalék- és liszt javítószer-mentesen . A tyúkokat szabadtartáson saját takarmánnyal etetjük. A tészta előállítása során kézi és gépi erőt használunk. " Etelka a tészta ízének bemutatása során.
Elérhetősége: etelka.varga2@gmail.com
"Ahol még a csend hallható" - Ki ne vágyna egy kis pihenésre, jó ízekre, friss levegőre? Erről gondoskodik Nagy Gáborné Marica Tornaszentandráson, amely az Aggteleki Nemzeti Parknál található. A szálláshely pihenésre, romantikus kikapcsolódásra és túrákra kiválóan alkalmas. A bemutatkozásnál lánya segédkezett, ezzel is biztosítva a vállalkozás utánpótlását.
Elérhetőség: http://www.gulipanvendeghaz.hu
Termékek és szolgáltatások, amelyek összefüggnek egészségünkkel, pihenésünkkel. Minden, ami a testi-lelki egészségünkre hat és életmód változtatást segíti.
Kikre gondolunk? Sport, jógaoktatókra, testi-lelki egészségünkkel foglalkozó szakemberekre, valamint utazással, pihenéssel kapcsolatos szolgáltatókra. Bemutatjuk Önöknek:
Lappiramis - energiát adunk az élethez! Azon dolgozunk, hogy a Lappiramis olyan ismert márkanév legyen, mely egyet jelent az egészség- és környezettudatos élettel, az ökológiai lábnyomunk csökkentésével, természetes eszközök és termékek alkalmazásával. Olvashatjuk a szórólapon.
De mi az a lappiramis? Műanyag lapba préselt sok-sok kis negatív piramisforma. A kis piramisok arányai megegyeznek a Nagy Piramiséval. Azzal a gizai sivatagban álló, több, mint 140 méter magas építményével, amelyet méltóságteljesen őriz a Szfinx. A lappiramis az az eszköz, amely először tette lehetővé a piramisenergiának nevezett jelenség vizsgálatát és széles körű alkalmazását a mindennapokban.
Elérhetőségük: http://lappiramis.hu
Egyházyné Tóth Andrea, volt Dobbantós hallgatónk, nem kisebb kihívásra vállalkozik, mint egy birodalom felépítésére méghozzá a relaxáció segítségével. Mivel is foglalkozik ő, amelyet tömören így fogalmazott meg: Edzés a léleknek! Célja a stresszoldás és önismeret mélyítése atugén tréning segítségével. Ez egy olyan tudományos alapokon nyugvó relaxációs módszer, amellyel elérheti, hogy a nehéz helyzetekben is higgadt maradjon, építő hozzáállással közelítsen a problémákhoz, hatékonyabb legyen és a módszer rendszeres alkalmazásával teljesebb és kiegyensúlyozottabb életet éljen. Ki ne szeretné mindezt? Ha igen akkor keresse fel a relaxbirodalmat!
Elérhetőség: http://www.relaxbirodalom.hu
Az ADHD felnőttkorban különböző módokon jelentkezhet; míg a hiperaktivitás általában alábbhagy (vagy legalábbis társadalmilag elfogadott módon jelentkezik, pl. intenzív sportolásban, jó munkabírásban), a figyelemzavar és az impulzivitás megmarad, és problémát okozhat a magánéletben és a munkában egyaránt. Az Asperger-szindróma általában az érzelmi intelligencia, a társas viselkedés gyengesége folytán interperszonális problémákhoz vezethet. A tünetek súlyossága általában nem indokolja, hogy orvostól (pszichiátertől, pszichológustól) kérj segítséget, mégis gyakran úgy érzed, jobban is haladhatnál, boldogabban is élhetnél, de valamiért nem megy. Akkor ők a megfelelő vállalkozók számodra. Gyerekre vonatkozóan is segítséget nyújtanak.
Elérhetőség: http://www.figyelemkontroll.hu
Szeretne egészséges maradni és ehhez mindennapi ötleteket is várna? Kiegyensúlyozott boldog életre vágyik és ehhez önmaga akarja megtalálni az életutat? Akkor forduljanak Molnár Andreához és Pesti Katához. Közös küldetésük egy mondatban: egészségtudatos élet kialakítása minden családban.
Ha egészségi állapotát szeretné felmérni vagy életvezetési tanácsadásra, coachingra lenne szüksége keress őket. Számukra az egészség coaching nem csak szakma, hanem aszerint is élik életüket!
Elérhetőség: http://www.csaladesegeszseg.hu
A Csimota Könyvkiadó 2003-ban jött létre azzal az újító szándékkal, hogy fiatal, ám elismert szerzők műveit jelentesse meg, valamint, hogy a hagyományos irodalmi igényesség mellett felhívja a figyelmet a korai képi és vizuális nevelés fontosságára. A kiadó megőrizve kezdeti lendületét a mai napig is a legprogresszívebb gyerekkönyvkiadónak számít a hazai piacon. Újdonságaival, koncepció könyveivel, nem csak a szakma elismerését vívta ki magának, de több kiadványuk mára már megkerülhetetlen klasszikussá vált. A legelismertebb magyar szerzők; Tóth Krisztina, Varró Dániel, Böszörményi Gyula, Dragomán György, Lackfi János mellett kinevelt maga köré fiatal és tehetséges illusztrátorokat, akik mára már nemzetközi szinten is elismert alkotók; Kárpáti Tibor, Takács Mari, Rippl Renáta, Baranyai (b) András, Makhult Gabriella, Szulyovszky Sarolta. Kiadványaikból nem egy jelent meg külföldi piacokon, hazai körökben pedig rangos társkiadókkal és együttesekkel dolgozott együtt; Magvető Kiadó, Egyszervolt.hu, Pozsonyi Pagony, Nemzeti Filharmonikusok, Sárik Péter Trió. "Gyerekkorom óta szeretem a könyveket és régi álmom vált valóra a könyvkiadással és terjesztéssel. Nagyon szeretek személyre szólóan könyvet ajánlani, és szívesen segítek a választásban" - vallja Fodor Zsuzsa.
Elérhetőség: http://csimota.hu
Testi-lelki egészség fénnyel és hanggal - Egy 21. századi meditációs technikáról olvashat, amit agytréningnek, AVS-nek, audiovizuális stimulációnak is hívnak. Ez a meditáció fény- és hangterápiás készülékkel történik, az angol neve Audio Visual Stimulation. A módszer segítségével javíthatja egészségét, növelheti teljesítményét és teljesebb, nyugodtabb életet élhet. Az AVS biztonságos módon vezeti el az elméje magasabb fokú működéséhez. Ideális azok számára, akik a személyes fejlődésüket fellendíteni, a hangulatukat javítani akarják és élesíteni szeretnék az elméjüket. Vállalkozásuk célja, hogy Ön elindulhat egy önfejlesztésről szóló utazáson, ami egy teljesebb élethez vezet.
Elérhetőségük: http://alfaoptima.hu
Az irodajóga trendi, mert világszerte vállalatok százai alkalmazzák. Az irodajóga praktikus, mert akár kiskosztümben, az irodában, az íróasztal elvégezhető gyakorlatokat kínál. Az irodajóga hasznos, mert megoldást kínál az irodai környezet ártalmai ellen: hát-, váll-, fejfájás. Egyszerű, mert bárki által elvégezhető gyakorlatokat alkalmaz. Az irodajóga vállalati igényre kínál megoldást azzal, hogy ötvözi magában a vállalatok által preferált megoldásokat: egészségfejlesztés, prevenció, stresszkezelés, motiváció, csapatépítés.
Elérhetőség: http://www.yogame.hu
Gömöriné Éva, az Éva Tánciskolájának tanára. 2006. februárjában nyitotta meg tánciskoláját, az Éva Tánciskoláját. Korábban versenytáncolt, majd az MMI-nél megszerezte a társastánc-oktatói oklevelet. A tánc, és a tánc tanítása számára szerelem, hobbi, hivatás.
És hogy miért jó az Éva Tánciskolája? Mert a kislétszámú csoportok lehetővé teszik, hogy mindenkivel személyesen foglalkozzon, akár egyedi igényeket is figyelembe vegyen, és abszolút a társaságtól függően tudjanak haladni az egyes tanfolyamokon. Az órákon nemcsak a versenytáncok alapjai, de az ennél lényegesen szélesebb körű társastáncok sajátíthatók el jó hangulatban. "Ha pedig amiatt aggódna valaki, hogy az ő képességeivel soha nem fog megtanulni táncolni, azt csak biztatni tudom: botfül, faláb nem akadály, hozzánk Pinokkió is jöhet, mert nálunk még ő is megtanul táncolni! Mert: "Aki járni tud, az táncolni is megtanulhat!" mondja Év csillogó szemekkel.
Elérhetőség: http://evatanciskolaja.hu