Mentorok és mentoráltak 1. - A továbblépés művésze.

Mentorok és mentoráltak 1.
A továbblépés művésze.

A semmiből épített kiterjedt és sikeres cégbirodalmat Novákné Gergely Vera, és nem csak egyszer. Bármi történt is, ő mindig előre nézett, mindig volt a fejében egy B és egy C terv is. Nagyon megviselte, amikor 10 év együttműködés után az üzlettársa kisemmizte, de ebből az ütésből is fel tudott állni. Ehhez kellett a férje támogatása, aki 19 évvel ezelőtt három hónapra bezárta az építészirodáját, hogy segítsen neki tervei megvalósításában. Ma a cég már túl van a generációváltáson, Vera pedig keresi az új kihívásokat.

Építészmérnökből lettél kereskedő. Mindig is vállalkozó szerettél volna lenni?

Éppen ellenkezőleg, sosem akartam vállalkozó lenni. Amint a kérdésből is kiderül, eredetileg építészmérnök vagyok. Annak idején, a 80-as években járunk, a cégemnél adódott egy lehetőség, és én jelentkeztem külszolgálatra, de olyan sokáig húzódott az ügyek intézése, hogy közben megszületett az első gyermekünk. Ez sem tántorított el azonban bennünket az eredeti célunktól. A férjem, aki szintén építészmérnök, kapott egy lehetőséget, hogy Algériában a magyar kormány által finanszírozott nagyberuházásokon dolgozzon, úgyhogy így jutottunk ki. Közben, már az algériai tartózkodásunk alatt, megszületett a második gyermekünk is.

Nagyon unatkoztam volna, ha nem csinálok semmi hasznosat Algériában. Elkezdtem hát mindenkinek intézni az ügyes-bajos dolgait. Elsősorban az arab ismerőseinknek szereztem be különböző árucikkeket, mert Algériában még „jobban működött” a hiánygazdaság, mint nálunk. Egyre nagyobb méreteket öltött a tevékenységem, magyarán elkezdtem kereskedni.

Később kiderült, hogy a külföldön dolgozó munkavállalóktól azt is várja a magyar állam, hogy neki is hozzanak be különböző termékeket külföldről, például Bécsből COCOM-listás számítógépes alkatrészeket. Én ezt meg is tettem, és jó pénzért eladtam ezeket a cikkeket.

Egyre jobban ment az üzlet, és én egyre jobban élveztem. Aztán, öt év után, 1985-ben, hazajöttünk. Megszületett a harmadik gyermekünk is, én pedig egy idő után szerettem volna visszamenni dolgozni. A régi cégemnél nem fogadtak szívesen, részben azért, mert nekünk akkor már elég jól ment a sorunk. Túl sok munkalehetőség sem volt akkor éppen a vállalatnál. Azt mondták, ha dolgozni akarok, vigyek munkát is magammal. Ekkor döntöttem el, hogy maszek, mai nyelven szólva vállalkozó leszek.

A szakmádban, vagy pedig a kereskedelemben képzelted el magad maszekként?

Akkoriban az építészetben nem volt lehetőség az önállósodásra. Márpedig én máshoz nem értettem. Némi gondolkodás után arra jutottam, hogy nyitok egy butikot, gondoltam, ahhoz nem kell nagy szakértelem. Ruhákat vettem, és azokat a butikomban eladtam. Nem nagyon tetszettek azonban a megvásárolt modellek, úgyhogy létrehoztam egy saját varrodát. Azután jött az ötlet, ha már úgyis van egy varrodám, akkor miért ne árulhatnák a nálunk varrt ruhákat más butikok, üzletek is. Ebből azután lett egy ruha-nagykereskedés.  

Ezt miért hagytad abba?

Engem egy dolog zavar, ha valamiben nem vagyok elég jó. Márpedig a divatáru-kereskedelemben nem voltam kimagaslóan jó, hiszen az egy szakma, amit nem ismertem. Ezért ez a kalandom csak néhány évig tartott.

 Volt egy ismerősöm, akitől az üzlethelyiséget béreltem. Ő azt javasolta, csináljunk együtt valamit. Neki nagyon jó kapcsolatai voltak, de még sohasem vállalkozott. Kitaláltuk, hogy vendéglátással fogunk foglalkozni. Nagyon tudatosan alapítottunk egy bécsifánk-sütő üzemet. Abból akkoriban egy működött Pesten, ezért úgy gondoltuk, kettő is bőven elfér. A gond csupán az volt, hogy a fánksütés éjszakai üzem, és mi, gyerekes anyukák, nem tudtuk felügyelni az éjszakai sütést. Ezért egy idő után úgy döntöttünk, befejezzük.

Hogyan tovább? – kérdeztük magunktól. Egy árverésen vettünk egy üzlethelyiséget a Rákóczi-téri csarnokban. Legalábbis mi úgy gondoltuk, hogy vettünk. Csak utólag derült ki, hogy nem a tulajdonjogot, hanem a bérleti jogot vettük meg, és nem akármit csinálhatunk, hanem zöldségest kell nyitnunk. Arra nem volt lehetőség, hogy egy éven belül eladjuk a bérleti jogot, zöldségesek meg nem akartunk lenni az éjszakázások miatt. Merthogy a beszerzés éjszaka, hajnalban zajlik a nagybani piacon. Lázasan gondolkodtunk, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet. Kitaláltuk, hogy úgynevezett „fűszer- és gyarmatáru”-kereskedelemmel fogunk foglalkozni. Engedélyt kértünk a piacigazgatóságtól, hogy kiterjeszthessük erre a területre tevékenységünket. Az engedélyt megkaptuk, az üzlet beindult. Úgy mondanám, hogy megalkottuk a mai bioboltok elődjét.

Itt azonban nem álltatok meg.

Az árut főleg nagykereskedésektől szereztük be. Sok gondunk volt velük, és hál’ Istennek másoknak is.  Ezért egy napon gondoltunk egyet, és létrehoztuk a saját nagykerünket. Egy 53 négyzetméteres pincében kezdtük, de viszonylag rövid időn belül, 360 négyzetméternyi pincénk, vagyis raktárunk volt. Annyira pörgött az üzlet, hogy úgy döntöttünk, építünk magunknak egy saját raktárt. Az már 1500 négyzetméteres volt… Ekkor már négy céget birtokoltunk: egy az importot, egy a gyártást, egy a nagykereskedést, egy pedig a marketinget intézte.

Ekkor már voltak közöttünk súrlódások az üzlettársammal, aki egyébként jogász volt. Felvetettem neki, mi lenne, ha 10 év után abbahagynánk a közös munkát, és megosztoznánk a cégeken, illetve a vagyonon. Ezen ő annyira megsértődött, hogy ügyes manőverekkel teljesen kisemmizett, még az ingatlant is elvitte.

Nem lehet egyszerű egy ilyen helyzetet túlélni.

Nem volt az. Bele is betegedtem. Körülbelül egymilliárd forintot értek akkoriban a cégek és az ingatlan… A férjem viszont nagyon mellettem állt, és ő ösztönzött az újrakezdésre. Még azt is felajánlotta, hogy három hónapra bezárja az építészirodáját, és teljes erőbedobással segíti az újraindulást. Ennek 19 éve, és ő azóta is a cégünkben dolgozik.

„Megráztam” magam, kibéreltem egy 250 négyzetméteres raktárat, és elindultunk. Természetesen ez is egy biocikk nagykereskedés volt.  Körülbelül hat hónapja ment már az üzlet, amikor azt mondtam magamnak, vagy most lépek egy nagyot, vagy egyhelyben fogok toporogni. Léptem: kibéreltem egy 1500 négyzetméteres helyiséget. Ma már hét vállalkozásom van, és nem siránkozom a múlton.

Három éve eldöntöttük, hogy a kiskereskedésbe is belevágunk: terveink szerint a folyamat végén egy 50 üzletből álló franchise hálózat, ezen belül 10 saját egység jön létre. A munkaerőhiány miatt a tervezettnél kicsit lassabban haladunk, de négy saját üzletet már megnyitottunk.

Tavaly pedig átadtam az irányítást a cégekben két gyermekemnek. Bár még négyen vagyunk ügyvezetők, a tényleges vezetés a gyerekek kezében van. Én például egy hónap után tudatosan kivonultam a vezetői értekezletekről, nehogy beleszóljak a döntésekbe.

Kicsit olyan ez, mintha a negyedik gyerekedet adtad volna oda valakinek. Nehéz volt meghozni a döntést arról, hogy hátrább lépsz?

Nagyon nehéz döntés volt, de úgy gondolom, előrelátók voltunk, mert a váltás előkészítéséhez, lebonyolításához külső szakértő segítségét vettük igénybe. A SEED mentorprogramjába egyébként generációváltó mentornak jelentkeztem, aztán máshogyan alakult.

Te a SEED Alapítvány korábbi mentorprogramjában, a MENTOR-NET programban is részt vettél. Ott milyen tapasztalatokat szereztél?

Az ötlet már akkor nagyon jónak tűnt: tapasztalt vállalkozók segítenek a kevésbé tapasztaltaknak. Nekem két mentoráltam volt, és egyik sem az árbevétel növelésére „gyúrt”. Az egyik elsősorban azt szerette volna eldönteni, hogy ő tényleg vérbeli vállalkozó-e. Nem azért, mintha ennyire bizonytalan lett volna, hanem azért, mert egyúttal politikusi babérokra is tört. Ő egyébként tipikus vállalkozó alkat volt, és én ebben megerősítettem. A döntés tehát megszületett. A másik mentoráltam egy nagy multinál dolgozott, de a cég kivonult alóla, és ekkor döntött úgy, hogy önálló vállalkozó lesz. Ügyes, okos asszony volt, egy franchise bolthálózathoz csatlakozott, de úgy érezte, hogy ennél több van benne. Azt szerette volna megtudni, hogyan lépjen tovább. Az én válaszom egyszerű volt: nyisson nyolc másik üzletet, és csak az irányítással foglalkozzon.

Mennyit gondolkodtál a csatlakozáson, amikor megtudtad, hogy indul a Személyes Vállalkozói Mentorprogram?

Az az igazság, hogy a generációváltás után még keresem a helyemet. Dolgozom serényen, de azért még hiányzik az intenzív vállalkozói lét. Persze azóta is csináltam egyet s mást, például szerveztem két bridzsklubot, utazásszervezéssel és sok más egyébbel is foglalkozom. Dolgozni nagyon sokáig szeretnék. Úgyhogy ez a program nekem kapóra jött. És nem volt kérdés az sem a számomra, hogy a maximális számú mentorálttal szeretnék foglalkozni, ami ebben a programban három vállalkozót jelent.

Bognár Károly