PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Generációk közötti tudásátadás a szervezetekben
Jó gyakorlatok – pályázat
Keressük a „Tudásbarát szervezet 2020” díj nyertesét
A Tehetség és Tudás Központ Alapítvány (TTKA), valamint a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány partnerségben pályázatot hirdet Generációk közötti tudásátadás a szervezetekben – jó gyakorlatok címmel. A díj nyertese elnyeri a Tudásbarát szervezet 2020 – díjat.
Egyre nagyobb kihívást jelent a generációk együttélése és menedzselése a munkahelyeken. Vannak munkahelyek, ahol 3-4 generáció dolgozik együtt. Cél az idősebb munkavállalók munkaképességének, motivációjának, egészséges önértékelésének fenntartása, erősítése, a fiatal munkavállalók sikeres integrációja, a tudás szisztematikus átadása a különböző nemzedékek, munkavállalók között, valamint a tudás szervezeten belüli megtartása.
A Tehetség és Tudás Központ Alapítvány fő tevékenységi területe a munkahelyi tudásmegosztás elősegítése, a generációk közötti híd építése előadások szervezésével, oktatással, képzéssel.
A SEED küldetése a magyarországi vállalkozói kultúra fejlesztése, a vállalkozók szakmai ismereteinek bővítése, a kisvállalkozások versenyképességének növelése, ezáltal a fenntartható gazdasági fejlődés előmozdítása, tudatos és hatékony vállalkozói magatartás népszerűsítése és fejlesztése.
A generációváltás komoly gond a kis- és nagyvállalatoknál egyaránt. Nagy szükség van az elméleti és a tapasztalati tudásátadás elősegítésre. Kevés vállalkozás, vállalat mondhatja el magáról, hogy ennek jól kialakult, szervezett keretei vannak.
Fokozottan igaz ez az agrárium területén. A generációváltás a mezőgazdasági vállalkozásoknak is az egyik égető problémája, hiszen az 55 év fölötti agrárvállalkozók aránya meghaladja az 50%-ot. Gyakran előfordul, hogy az idősebb és a fiatalabb korosztályok között nincs kommunikáció, és kurázsi kell ahhoz, hogy megteremtődjön a párbeszéd.
A TTKA 2018-ban egy nem reprezentatív online kutatást végzett a munkahelyi tudástranszfer témaköréban. A kutatás célja a magyarországi munkahelyi tudástranszfer helyzetének a felmérése volt. A kutatás visszaigazolta a munkahelyi tudástranszfer jelentőségét a vállalatok fejlődésében, a munkaerő-megtartásban. A különböző méretű vállalatoknak különböző módon, különböző erőforrásokkal próbálják megvalósítani a vállalaton belüli tudásmegosztást. Vannak tudatosan szervezett folyamatok, de az is előfordul, hogy maguk a munkavállalók önállóan kezdeményezik a tudásátadást munkájuk megkönnyítésére.
A szervezeten belüli generációváltás, tudásátadás komoly hatással van a szervezetek továbbfejlődésére. Mi jelen pályázattal is szeretnénk felhívni a téma fontosságára a figyelmet.
A pályázat kiírásával a cél a szemléletformálás, a képzés, valamint a pozitív példák és jó gyakorlatok terjesztésével együtt a kis-, közepes és nagyvállalatok, ösztönzése arra, hogy vessenek egy pillantást a működésükre, nézzék meg, milyen szinten van jelen a szervezetben a tudásátadás, és törekedjenek a tudásátadás szervezett keretek között történő megvalósítására. A pályázattal keressük a legjobb gyakorlatokat, példákat, amelyeket egy konferenciasorozat keretében az egymástól tanulás és a tudásmegosztás jegyében be is mutatunk majd.
A TTKA-SEED által meghirdetett pályázat nyílt rendszerű, bárki pályázhat, csupán előzetes regisztrációhoz kötött (lsd. online regisztrációs formanyomtatvány).
A pályázatra a regisztráció ingyenes,
Online regisztráció itt: https://tudasbaratszervezet.ttk.seed.hu/user/register
A regisztrációt követően elküldjük a pályázati anyagot: a pályázat elkészítését segítő kérdéseket, az elbírálás szempontjait, adatkezelési nyilatkozatot.
A pályázat beküldési határideje: 2021. február 28.
A szakmai zsűri tagjai:
1. Katona Melinda, elnök, Tehetség- és Tudásközpont Alapítvány
2. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ügyvezető, SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, ügyvezető igazgató
3. Dr. Berendi Péter, alelnök, Családi Vállalkozások Országos Egyesülete, Roland Divatház alapítója
4. Dr. Gyulay Tibor, MTA Tudásmenedzsment Bizottság, alapító tag, KM-Expert Kft, ügyvezető
5. Barathi Tamás, Colibri Solutions Kft. alapító, ügyvezető
A pályázat célcsoportja: kis, közép- és nagyvállalatok
A pályázat során választható nagyobb kategóriák:
1.Tudásbrókerek a vállalaton belül - A tudástranszfer eszközei, folyamata
Minden cégen belül vannak olyan emberek, akikhez – a személyiségüknél fogva – a kollégák szívesen fordulnak a munkahelyen belüli ügyes-bajos dolgaikkal. Ők azok, akik szinte mindenkit ismernek a cégen belül. Ők nem a szakmai tudást tudják átadni, hanem a „személyi portfóliójuk” révén azt, hogy adott kérdéssel kihez lehet fordulni a szervezeten belül. Ők a szervezetismeretüket tudják megosztani. Ugyanakkor szakmai tudásbrókerek is léteznek, akik ismerik a vállalatnak a szakterületüket érintő folyamatait, a szokásos és egyedi szakmai megoldásokat, szakmájukban elismertek, és bírják munkatársaik bizalmát. Ők a szakmai tudás átadásának központi szereplői lehetnek a vállalaton belül.
A tudástranszfer folyamatai/A tudásanyag összegyűjtése, rendszerezése, a tudásátadás csatornáinak meghatározása, szakmai felelős hozzárendelése (fontos a személyesség, a fiataloknak látniuk kell, hogy a dolgok nem csak a virtuális térben léteznek), learning by doing, csapatépítés.
2.
a. A tudástranszfer digitális eszközei/E-learning, információmegosztó felületek – „szakosodott” belső kommunikáció
b. A tudástranszfer digitális eszközei/E-learning tudásmegosztó felületetek az agrárágazatokban – „szakosodott” belső kommunikáció
3. Szakmák átadása generációk között - Klasszikus generációváltás
Szakmai utazás egy tapasztalt „idegenvezetővel”; inasrendszer házon belül; CÉH; „Szakitalálkozó” – a tudásátadás tapasztalatainak megbeszélése.
Klasszikus generációváltás/A családi vállalkozások és családi gazdaságok életében előbb vagy utóbb, de mindenképpen eljön a pillanat, amikor át kell adni, jó esetben a gyereknek vagy gyerekeknek, a vállalkozást. Ez egy nagyon lényeges lépés, jó, ha időben sikerült elkezdeni, és az utód fokozatosan "vezetődik be" a vállalkozás sűrűjébe. A vállalkozással kapcsolatos minden lényeges információt, tudást át kell adni. Nem árt, ha az utód végigjárja a ranglétrát, s alulról kezdi megismerni a céget.
Generációk közötti tudásátadás a szervezetekben
Jó gyakorlatok – pályázat
Regisztrációs űrlap
Vállalat neve:
Levelezési cím
Honlap
Email
Telefon
Ügyvezető neve*
Email
Telefon
Kapcsolattartó neve*
Beosztása
Email
Telefon
A vállat fő tevékenységi területe:
A működés kezdete (év):
Melyik szektorban tevékenykedik?
magán/állami/civil szektor
A vállalat tulajdonviszonyai:
Magán/állami/vegyes
Nemzetiség
magyar/külföldi/vegyes
Alkalmazottak száma (2019. december 31.):
Nemek aránya az alkalmazottak összlétszámhoz viszonyítva:
Az alkalmazottak kor szerinti megoszlása:
30 év alatt
30-50 év között
50 év felett
A vállalat mérete:
Kisvállalkozás:1-49 fő
Közepes: 50-249 fő
Nagyvállalat: 250 főtől
A generációk közötti tudástranszfer vállalat által választott kategóriája/Egy vállalat több kategóriában is nyújthat be pályázatot
Kérjük, hogy az érintett személyek az adatkezelési nyilatkozatot aláírva mellékeljék.
Pályázati űrlap
KÉRDÉSEK
1. Kérjük, mutassa be, milyen módon történik a tudásátadás az Önök vállalatánál? Milyen szokások, hagyományok jellemzik a generációk közötti tudásátadást? max. 10 pont
2. Hogyan ösztönzi, támogatja a vállalat vezetése és a HR a generációk közötti tudásátadást? (a vállalatvezetés fő célkitűzése, a vállalati stratégia e területen). max. 10 pont
3. A vállalat milyen módszereket, eszközöket, platformokat használ, illetve milyen programokat szervez a generációk közötti tudástátadás megvalósítására? Kérjük, fejtse ki konkrétan? max. 10 pont
4. Milyen munkavállalói igények jelennek meg a témában? Hogyan gyűjti össze és kezeli a vállalat ezeket az igényeket? max. 10 pont
5. Melyek azok generációk közötti tudásátadást támogató programok, amelyek jól működnek/működnének (ha még nincs ilyen projekt), és miben látja a siker titkát? Kérjük, fejtse ki! max. 10 pont
6. Legalább egy jól működő példát mutasson be részletesen, amely már jelenleg is jól működik a vállalatnál, és amelyről a munkatársak visszajelzései is pozitívak.
7. Milyen, a jövőre vonatkozó tervei, céljai vannak a vállalkozásnak a témában? max. 10 pont
8. Készítsenek egy kisfilmet (max. 2 perc) vagy képmontázst a vállalat életéről, a tudástranszfer gyakorlati megvalósulásáról. Ez a kérdés nem kötelező, hiánya nem kizáró ok. A beérkező kisfilmeket külön is értékeljük, és a legjobbakat bemutatjuk. max. 10 pont
9. Ajánlások a munkavállalóktól, akik megtapasztalták a vállalaton belüli generációk közötti tudásátadás pozitív hatását. Ez a kérdés nem kötelező, a válasz hiánya nem kizáró ok. Amennyiben az ajánlást adó mukavállaló beazonosítható, akkor kérjük az adatvédelmi nyilatkozatot kitölteni és visszaküldeni. max. 10 pont
A maximálisan elérhető pontszám 100 pont.
ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK
A kérdésekre szöveges választ kérünk megadni. A válaszokat néhány mondatban kifejteni.
Amennyiben a válaszok során az adott személy beazonosítható, akkor kérjük, hogy töltse ki az adatkezelési nyilatkozatot.
Ha valamely kérdés az adott vállalatra nem értelmezhető, akkor azt kérjük jelezni.
A pályázat kötelező elemei 1-7. pont megválaszolása.
A 8. pont esetén a pályázatra készült képmontázst, kisfilmet díjazzuk, ezek elkészítésével plusz pontszám szerezhető.
A 9. pontban szereplő dolgozói véleményekkel, ajánlásokkal plusz pontszám szerezhető, és segíti a zsűri döntését, hitelesíti a pályázatban leírtakat.
Értékelés: minden zsűritag külön–külön pontozza az adott pályázatot. A végleges pontszám a zsűri tagjai által adott pontok összesítése után alakul ki.
A vállalati stratégia fontos része a vállalaton belül felhalmozódott tudás átadására kidolgozott stratégia. A pályázat fontos része a tudatosan kidolgozott stratégia mentén a tapasztalatok által kialakult legjobb példák ismertetése. Az értékelés fontos része a tudásátadás kultúrájának megteremtésére irányuló intézkedések, szemléletváltás a szervezeti kultúrában. Értékeljük az egyedi megoldásokat, kezdeményezéseket. A pályázat fontos része a vállalati vezetők és a HR hozzáállása a kérdéshez. Fontos lehet annak megítélése, hogy a megvalósult példák mennyire illeszkednek a munkavállalók igényeihez, elképzeléseihez.
A pályázó a pályázaton való regisztrációval elfogadja a pályázat feltételeit, az értékelési szempontokat, valamint elküldi az adatkezelési nyilatkozatot az érinett személyekre külön-külön is.
ADATOK KEZELÉSE
A pályázati űrlapokat a Tehetség és Tudás Központ Alapítvány, a SEED Alapítvány munkatársai, valamint a zsűri tagjai a rendelkezésre bocsátott vállalati adatokat bizalmasan kezelik, azt harmadik személynek nem adják ki. A pályázatokat 5 évig megőrizzük.
A pályázati űrlapon az adatgyűjtés célja a TTKA és a SEED Alapítvány Adatkezelési Szabályzatának lefektetett cél érdekében a pályázatok beazonosítása és a kapcsolattartás.
Minden pályázó meghívást kap a Tudásbarát Szervezet 2020 Gálára, ahol a díjakat átadjuk és egy szakmai workshoppal összekötjük. Az esemény lehetőséget biztosít, hogy a generációk közötti tudástranszfer témákörébe érdekelt vállalatok, szervezetek, felsőoktatási intézmények, a téma szakértői részt vegyenek. A gála szervezése során kapcsolatot tartunk a pályázókkal.
A kitöltött pályázattal együtt kérjük elküldeni:
a vállalat logóját vektorosan,
a vállalatot képviselő személy fényképét.
A pályázati regisztrációval a pályázó vállalatok jogosultak részt venni a TTKA és a SEED Alapítvány által szervezett szakmai rendezvényeken, programokon is.
NYEREMÉNYEK
„Tudásbarát Szervezet 2020” díjat kategóriánként egy nagyvállalat és egy kis/középvállalat kapja meg, így összesen a 4 kategóriában 8 szervezet díjazható.
Az egyes díjazott kategóriák:
A díjat elnyert vállalatok kommunikációjukban a díjat használhatják.
A díj létrehozásának célja, hogy a már meglévő jó gyakorlatoknak minél szélesebb körben nyilvánosságot biztosítsunk. Közzétesszük azokat a mentorszervezeteket, amelyek szakmai tapasztalataik megosztásával segítenek a jó gyakorlatok elterjesztésében.
A Tudásbarát Szervezet díj pályázat győzteseinek járó elismerést a Tudásbarát Gálán adjuk át, melyre meghívót kap számos vállalati és állami vezető és a sajtó képviselői is.